#elásott holttestek

Elásott emberek - előzetesbe kerül B. Zsolt
 

Elásott emberek - előzetesbe kerül B. Zsolt

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság az MTI-vel. A férfit három társával együtt a csepeli elásott emberek ügyében emberöléssel gyanúsítják.

MTI MTI

Egy nyáregyházi család tagjait ásták el a csepeli erdőben
 

Egy nyáregyházi család tagjait ásták el a csepeli erdőben

Egy nyáregyházi család tagja az a négy ember, akiknek a holttestét a csepeli erdőben hantolták ki – erről Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és Deme Tamás, az életvédelmi osztály vezetője beszélt pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A családot januárban ölték meg, hogy megszerezzék értékeiket. Az ügyek brutalitása megviselte még a tapasztalt rendőröket is. A diósdi férfi holtteste még nem került elő, de a nyomozók szerint a rögzített nyomok így is elegendőek az ő ügyében is a vádemeléshez.

MTI MTI




Csepeli holttestek: még életben van az eltűnt diósdi férfi?
 

Csepeli holttestek: még életben van az eltűnt diósdi férfi?

Gyilkosságban nem vett részt, és tudomása szerint a rendőrség által elhunytként keresett, tavaly Diósdról eltűnt férfi is életben van - a Magyar Nemzet keddi cikke szerint ezt állítja Cs. János, a Csepelen elásott ismeretlen áldozatok miatt indított büntetőeljárás emberöléssel eddig egyedüliként meggyanúsított érintettje.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet

 

"Indokolatlan megbélyegzés": bűnöző-e a hajléktalan?

A hajléktalan emberek érdek- és jogvédelmével foglalkozó egyik civil szervezet elítéli, hogy a közelmúltban nyilvánosságra került csepeli bűncselekmények kapcsán a médiában többször említették a "hajléktalanokat" mint bűnözői csoportot.

MTI MTI

Blikk: nem gyilkosság áldozata volt az első elásott holttest
 

Blikk: nem gyilkosság áldozata volt az első elásott holttest

Fagyállót ivott, s ezért hunyt el az a hajléktalan, akit elsőként ástak el társai Csepelen, a volt eperföldön – állítja keddi számában a Blikk egy tanúvallomásra hivatkozva. A lapban felvázolt verzió szerint a többi elásott ember már gyilkosság áldozata lett.

hvg.hu hvg.hu

Négy elásott holttest vár azonosításra: a DNS-vizsgálat segít
 

Négy elásott holttest vár azonosításra: a DNS-vizsgálat segít

DNS-vizsgálattal állapítható meg a legpontosabban az elhunytak személyazonossága, ám ez az eljárás normál esetben is legalább egy hónapot vesz igénybe, és rendkívül költséges – közölte Bajnóczky István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Igazságügyi Orvostani Intézetének egyetemi tanára. A Csepelen elásva megtalált áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.

MTI MTI